november közepe van, mikor ezt írom. lehet, később meggondolnám magam, vagy csak ellustulnám az egészet - nem tudom, mindegy. eldöntöttem már tavaly nyáron, hogy ez lesz, aztán tessék. nem húzom tovább. valamikor december elején/közepén fog kiposztolódni szerintem. (boldog Mikulást?) szóval a lényeg:
ez az utolsó poszt ezen a blogon.
ez volt az első 2014. decemberében
van, ami nem változik, hehe.
ez pedig a legtöbb nótos, ennél tiltottam le a legtöbb fasznácit.
annyi mindent akarnék mondani, de ha mindent sorra vennék akkor a végén én is olyanná válnék, mint az ember aki egy hétig búcsúzott itt. az nagyon vicces volt! :D
nekem ez most egyáltalán nem vicces. a sok marhulás mellett nagyon fontos ez a hely, ez a név, amit szintén leteszek most, a többnyire kendőzetlen őszinteség, hogy van ez a szelep, amivel kiengedhetem az összegyűlt feszültséget, hogy úgy lehetek önmagam, ahogy más felületen nem. fontosak az állandó nevek, az emberek, akiket 7-8 éve ismerek, de nem találkoztunk soha. és persze azok is, akikkel meg de. soha, semmivel nem foglalkoztam ilyen sok éven át. talán furán hangzik, de a részemmé vált kicsit ez a blogizé. nekem most ez olyan, hogy egy részemet hagyom itt. végre itt tudom hagyni.
egy ideje úgy érzem csak járok itt körbe-körbe, valami fura csapdában vagyok és hiába hittem, hogy ki tudok belőle vergődni, nem megy. kiveszek most egy kis (nagy? nem tudom) szabadságot, aztán meglátjuk.
ha vissza is jövök tumbálni, már nem ide jövök vissza.
milyen fura az élet, elolvastam ötezer könyvet, megnéztem tízezer filmet, meghallgattam húszezer zenét, mégis ez a négy kép taszított át azon a határon, amiről nem akartam tudomást venni:
perpillanat mindkét szereplő én vagyok.
lehet*, hogy még találkozunk!
sziasztok.
